RÉSZVÉTELI FÓRUM IV. NEGYEDÉV

    A részvételi fórum elején Szerecz Gábor, célterület felelős – közösségfejlesztő, köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatta őket a projekt jelenlegi állásáról. Több időpont módosítási kérelem érkezett be a pandémia miatt elmaradt programok megvalósításával kapcsolatban. Minden egyes kérelmet bemutattunk és tájékoztatást adtunk a változások okáról. Emellett programok neveinek változásáról is be kellett számolni, hiszen az elmaradt programok […]

      II. KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2019 JÚNIUS

      Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős a Kelet-Pécs célterület közösségi beszélgetésén köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatást adott az eltelt egy hónap alatt megvalósult feladatokról. Ahogyan az összejövetel meghívójában is látható volt, a találkozó a célterületre vonatkozó interjúkötet bemutatására irányult. A célterületfelelős beszélt a közösségi beszélgetés céljáról, röviden ismertette a programot. Ezekután kiosztotta a kinyomtatott interjúköteteket és […]

        I. KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2019 JÚNIUS

        A közösségi beszélgetés elején Dr. Haffner Tamás szakmai vezető köszöntötte a megjelent szervezetek képviselőit, akiknek megköszönte az elmúlt 16 hónap során nyújtott támogató és segítő hozzáállásukat, mely jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a projekt előkészítési szakasza kiemelten sikeresen záródhasson. A szakmai vezető ismertette a közösségi felmérés, valamint a közösségi interjúk felvételének eredményeit, továbbá felhívta a figyelmet […]

          KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2019 MÁJUS

          Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős a Kelet-Pécs célterület tizennegyedik közösségi beszélgetésén köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatást adott az eltelt egy hónap alatt megvalósult feladatokról. A beszélgetés kezdetén Szerecz Gábor köszöntötte a résztvevőket, s örömét fejezte ki amiatt, hogy ez alkalommal ilyen szép számmal vannak jelen az egyesületek, alapítványok. A célterületfelelős beszélt a közösségi beszélgetés céljáról, […]

            KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2019 ÁPRILIS

            Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős a Kelet-Pécs célterület tizenharmadik közösségi beszélgetésén köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatást adott az eltelt egy hónap alatt megvalósult feladatokról. Ahogyan az összejövetel meghívójában is látható volt, a találkozó a már benyújtott, a célterületre vonatkozó programjavaslatok közösségi támogatottságának felmérésére irányult. Ennek tudatában a fórumon több szervezet is képviseltette magát. A beszélgetés […]

              KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2019 MÁRCIUS

              Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős a Kelet-Pécs célterület tizenkettedik közösségi beszélgetésén köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatást adott az eltelt egy hónap alatt megvalósult feladatokról, valamint tájékoztatást nyújtott az eddig kitöltött kérdőívek számáról és felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselt szervezet segítségével minél több személyhez tudja azt eljuttatni. Egyúttal felkérte a résztvevőket, hogy amennyiben segíteni […]

                KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2019 FEBRUÁR

                Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős a Kelet-Pécs célterület tizenegyedik közösségi beszélgetésén köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatást adott az eltelt egy hónap alatt megvalósult feladatokról. Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős tájékoztatta a résztvevőket, hogy a közösségi online interjú januártól már közvetlenül elérhető a honlapról és felkérte az összes résztvevőt, hogy töltsék ki és amennyiben tudnak még […]

                  KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2019 JANUÁR

                  Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős a Kelet-Pécs célterület tizedik közösségi beszélgetésén köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatást adott az eltelt egy hónap alatt megvalósult feladatokról. Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős tájékoztatta a résztvevőket, hogy a közösségi online interjúk januártól már közvetlenül elérhető a honlapról és felkérte az összes résztvevőt, hogy töltsék ki és amennyiben tudnak még […]

                    KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2018 DECEMBER

                    Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős a Kelet-Pécs célterület kilencedik közösségi beszélgetésén köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatást adott az eltelt egy hónap alatt megvalósult feladatokról. A Röppentő zenekar képviseletében volt jelen a beszélgetésen. Digitális formában juttatta el a programötleteit, melyek jelenleg még, célterületi átfedéseket tartalmaznak. Kivetítve közösen elemeztük az egyik javaslatát és részletesen átbeszéltük a lehetséges […]

                      KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2018 NOVEMBER

                      Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős a Kelet-Pécs célterület nyolcadik közösségi beszélgetésén köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatást adott az eltelt egy hónap alatt megvalósult feladatokról. Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős bemutatta Dóri Éva csoportvezetőt, és felkérte, hogy néhány szóban mutatkozzon be a közösségi beszélgetés résztvevőinek. Továbbá kérte, hogy a projektértelmezési problémákból fakadó eltéréseket tegye helyre. Dóri […]